Gustav Klimt (1862-1918)
osztrák festőművész, a szecessziós stílus egyik legismertebb képviselője
Tanulmányait az Osztrák Császári és Királyi Iparművészeti Iskolában végezte.
Kezdetben lépcsőházakat festett, például Kaiserstiege a bécsi Burgtheaterben, az osztrák kunsthistorisches Museum lépcsőháza, Globe színház London, Taorminai színház.
Falfestményei történelmi jeleneteket ábrázolnak, amelyek élethű és történelmileg pontos részletek sokasága révén jelenítették meg a múltat. Később a viharos élete problémáit festette képeiben, portréiba. Tájképein kezdetben erdőket és párás vízfelületeket festett, majd a zárt kertek kerültek a középpontba. Portréi kezdetben lelki problémákkal küzdő nőket ábrázoltak, majd filozófiával kezdett foglalkozni, mely átszőtte a műveit is. Késői műveinek fő témája az élet körforgása volt.
A „Two Girls with an Oleander” (Két lány leanderrel) című festménye 1890-ben készült. Olajfestmény, mérete 55 x 128,5 cm A Connectikut álllambeli Hartfordban található Wadsworth Atheneum Museum of Art tulajdona. Az előtérben álló lány ruházata reneszánsz stílusú. Az ábrázolt jelenet ismerős lehet: oh azok a pillák…
A következő portré Klimt élettársát ábrázolja, címe „Bildnis Emilie Flöge”. 1893-ban készült, olajfestmény, mérete 410 x 240 cm, a bécsi Albertina Galéria tulajdonában van. A hölgy híres divattervező, és üzletasszony volt. A háttérben álló méretes leanderfa virágainak színe harmonizál az asszony ruhájával. Vajon milyen fajta lehet… narancssárga leander…